A teáról

Egy ősrégi kínai közmondás szerint a hét napi alapszükséglet a tüzelo, a rizs, az olaj, a só, a szójaszósz, az ecet és a tea.

A tea története több mint ötezer évvel ezelott kezdodött, amit sok érdekes legenda vesz körül. Az egyik legrégebbi szerint i.e. 2737-ben egy Sen Nong nevu kínai császár birodalmának látogatása közben megpihent. Szolgái egy akkori rendeletnek megfeleloen éppen az ivásra való vizet forralták, mikor véletlenül pár levél beleesett a vízbe. Ekkor a víz elszinezodött és mivel a császár egy müvelt és bölcs uralkodó volt, megkostólta és nagyon izletesnek találta. Így ismerte meg az emberiség a teát.

A tea oshazájának az indiai Assam tartományt tartják, ahonnan kínai buddhista szerzetesek vitték át Kínába. Akkoriban egészen másképpen készítették ki a teát, a teacserje levelet meggozölték, mozsárban összetörték és különbözo anyagok hozzáadásával(pl. rizs, só, citrom) kaláccsá gyúrták. Ezután tuz fölött pirították és vékony papírban szétmorzsolták. A tea elkészítésekor pedig a forró vízbe sót szórtak, majd ebbe rakták a tea morzsalékot. Leülepedés után tejjel és vöröshagymával ízesítették.

A Zen buddhizmus terjedésével került a teacserje Japánba és Koreába. Európába egy portugál jezsuita szerzetes, Jasper de Cruz hozta be 1560-ban.

A tea a kaméliák családjába tartozó örökzöld növény. Az elnevezése Kínából származik, ahol a különbözo dialektusokban kétféleképpen fordul elo: "Csa" vagy "Ti". Így azokban az országokban ahová Kína északi részérol szállították a teát (pl. Oroszország, Japán, stb), ott a Csa szó változatai terjedtek el, mint Cay vagy Csaj. Ahová Kína déli tartományaiból szállították (Hollandia, Franciaország, Németország, Anglia), ott a Ti szó változatai terjedtek el, mint a Tea, Té, Tee, stb.

A növény fejlodéséhez az optimális környezet az 1000 m tengerszint feletti magasság és a trópusi éghajlat. Itt az átlaghomérséklet 20 C fok feletti és legalább 200 mm az átlag csapadékmennyiség. Minél magasabb helyrol származik a teafajta, annál értékesebb.

A teacserjéket 3-5 éves növekedés után kezdik szüretelni, amikor az új hajtások megjelennek az ágakon. Évente többször is szüretelhetik a növényt. A tea minoségét jelentosen meghatározza a szedés idopontja:
-az elso szüret termésébol általában könnyu és finom ital készül,
-a második szüretbol származó teák eroteljesebbek.
A legfinomabb teák az ágak végén levo friss levelekbol készülnek. A szüretkor a legjobb minoség elérése érdekében az új hajtásról két levelet és egy levélrügyet szednek le.

Öt fő teatípus létezik, a feldolgozási folyamat különbözőségéből adódóan: a fekete, a zöld, a fehér, az Oolong, és a puer vagy öreg tea. Ezen kívül még létezik ízesített tea és gyümölcs tea.

Fekete tea
A feldolgozás során a leveleket fonnyasztják, majd sodorják, hogy a levelek sejtfalait szétzúzzák. Ez megkönnyíti a fermentálást, amikor is erjesztés hatására fekete tea lesz a zöld levelekből. A fekete teáknak a legmagasabb a koffeintartalma. A legkiválóbb fekete teák Indiában (Assam, Darjeeling), Sri Lankán (Ceylon) és Kínában készülnek.

Zöld tea
A zöld teákat más néven szűz teának is szokták nevezni, mivel legkevésbé vannak kezelve. Az előállításuk során a levelek azonnali hevítésnek, pörkölésnek vagy gőzölésnek vannak kitéve. Így az oxidációs folyamatot állítják meg és ezáltal a levelek eredeti természetes, fényes zöld szinüket tartják meg. Gőzölés után a leveleket sodorják és szárítják.

Fehér tea
Rügyekből és a nagyon friss levelekből készül, így a legfinomabbnak és a legízletesebbnek tartják.A leveleket vagy áztatják vagy a napon szárítják. Szüreteléskor a császári időkből származó módszert alkalmazzák, amelynek a lényege, hogy csak az első levelet és a rügyet szedik le.

Oolong tea
A kifejezés fekete sárkányt jelent. Válogatás, tisztítás és fonnyasztás után a leveleket sodorják, majd egy rövid ideig fermentálják. Az igazi Oolong tea illatos aromájú, gyümölcsös és édeskés ízű. Úgy erjesztik, hogy a zöld és a fekete tea között legyen, ízletes és gyümölcsös ízt kapjon és idegen legyen tőle a tej, a citrom vagy a cukor.

Puerh vagy öreg tea
Puerh kínai városról kapta a nevét. Ez az a tea, amelyik a legjobban hasonlít a 2000 évvel ezelott fogyasztott igazi kínai teára. Jó minőségű zöld teából állítják elő, melyet tömbökké préselnek, egyesével csomagolnak és évekig száraz helyen tárolják. Préselés előtt különböző formákba rakják és gőz fölött nagy nyomáson préselik. Általában 10, 15, 20, 35 évig tartják száraz körülmények között. A hagyományos kínai orvostudomány mint gyógyszert tartja nyilván. Jelentos súlycsökkento hatása van és a vér koleszterin szintjét lehet vele csökkenteni rendszeres fogyasztás esetén. Alacsony koffein tartalma miatt egész nap fogyasztható. Különös föld íze és barnás, vöröses szine van.

Egyéb "teák": Ízesített és gyümölcs teák
A tradicionális teaívók nem részesítik előnyben ezeket a teákat.
Kétféle módon állíthatók elő:
-gyümölcsök és virágszirmok megfelelő arányban való összekeverésével
-zöld vagy fekete tea virágszirom olaj kivonattal vagy gyümölcskivonattal és aromákkal való keverésével.

A rooibost, mint növényt a 20.sz. elején fedezték fel Dél-Afrikában. Hamar rájöttek az emberi szervezetre való jótékony hatására és nagy ültetvényeken kezdték el a termesztését. A második világháború után még jobban elterjedt, mivel Ázsiából nehezebben lehetett beszerezni a fekete teák különböző fajtáját.
A rooibost minden alkalomra ajánlják fogyasztani, könnyen elkészíthető, hidegen és melegen is élvezhető kellemes ital készíthető belőle. Mivel nem tartalmaz koffeint, így korlátlan mennyiségben iható. Koktélokba is szokták keverni gyümölcslével, pezsgővel vagy vörös borral. Nem tartalmaz semmi kalóriát, ezért fogyókúra esetén is fogyasztható.
Rengeteg jótékony hatása van az emberi szervezetre, pl.:

  • nyugtató hatása van, fejfájás és alvatlanság ellen ajánlják, csökkenti a magas vérnyomást
  • gyomor bántalmak esetén csökkenti a gyomorgörcsöt, a gyomorégést, segít székrekedés megszüntetésében
  • az allergiás panaszok csökkentésében nagy szerepe van, u.m.szénanátha, asztma, ekcéma
  • nagy antioxidáns anyag tartalma lassítja a szervezet öregedését és erősíti az immunrendszert
  • vasat, káliumot és rezet tartalmaz, ami elősegíti a szervezet anyagcseréjét. Vas tartalma miatt terhes nőknek is ajánlják
  • ezenkívül tartalmaz még kálciumot, mangánt, cinket és magnéziumot, amely anyagok a szervezet számára fontos összetevők
  • reggeli fogyasztás során frissítő hatású, napközben jó szomjoltó míg este feszültségoldó hatású

Ahogy a rooibos, úgy a honeybush is Dél-Afrikából származik. A magas fennsíkokon vadon terem, ezáltal a forgalomba hozható mennyiség elég korlátozott. Mostanában próbálják a termesztését beindítani, de mivel nagyon érzékeny növény, sok gondozást és odafigyelést kíván. Enyhén mézes, gyümölcsös íze van. Nem tartalmaz teint, finom és egészséges ital.

A mate tea már Kolumbusz előtt Dél-Amerikában nagyon elterjedt volt, mint az "indiánok zöld aranya".1578-ban a jezsuiták hozták be Európába, akik a termesztésével is foglalkoztak.
Ma is Dél-Amerika legkedveltebb itala a nagy koffein tartalma és egyéb egyenletes hatású élénkítő összetevői révén. A kávéval és a teával szemben jobb az élénkítő hatása, mivel csak az agyat serkenti, de a szívet nem terheli meg. E mellett vitaminokat és különböző ásványi anyagokat is tartalmaz. Segíti az emésztést is

Lemon Myrtle, Összetétel: ausztrál eredetű újdonság, magas a citrál tartalma, a citrom, a citromfű és a lime ízének különleges keverékét adja. A tea fogyasztása azért fontos, mert gazdagon tartalmaz természetes antioxidánsokat, vagyis olyan anyagokat, amelyek szükségesek az emberi szervezet számára. Fontos megjegyezni, hogy a növény termesztése során semmiféle vegyi anyagot nem használnak, ezáltal szigorú normák betartásával biztosítják a legjobb minőséget.

Tea készítési tanácsok

2dl vízhez egy teáskanál teafüvet kell adni. Kannában való forrázás estén még plusz egy teáskanál teát kell hozzáadni. A fekete és a gyümölcs teákat, valamint a rooibosokat forró vízzel kell leönteni, a zöld teák esetében legfeljebb 80°C-os vízet szabad használni.

  • Fekete tea: 3-5 perc
  • Darjeeling: 2-3 perc
  • Kínai zöld tea: 2-3 perc
  • Japán zöld tea: 1-2 perc
  • Ízesített tea: 3-5 perc
  • Rooibos: 3 perc
  • Honeybush: 5-7 perc
  • Mate: 3-5 perc
  • Gyümölcs tea: 8 perc
  • Oolong: 1-2 perc
  • Virágzó teák: 2-3 perc